További információk itt:  https://www.diszterapia.hu/l/konyvmegjelenes/ 

Tegnap is sikeresen zártunk egy tanévet az Integratív Diszlexia-terápiában azokkal a gyerekekkel, akik a jelenléti foglalkozások résztvevői voltak. A maguk nyelvén (szó szerint:) eltáncolták A hattyúk tavát, majd ki-ki átvehette megérdemelt oklevelét, amely a tanfolyam sikeres elvégzését tanúsítja. 

A helyszínt ezúttal is a Városmajori Művelődési Ház biztosította számunkra Nyíregyházán, így egy igazán színvonalas színpadi műsort tudtunk a szép számban jelen lévő közönségünk elé tárni.

Szeretettel gratulálok a gyerekeknek, szüleiknek pedig ezúton is köszönöm a támogató együttműködésüket!

Fényképek itt :)

...

Foglalkoztam egy kislánnyal, másfél tanéven keresztül. Az első félévben, amikor még negyedik osztályos volt, az olvasását csiszoltuk a balettozó betűk világában. A következő tanév elején szövegértést fejlesztő csoport résztvevőjeként járt hozzám. Végül január óta kétszemélyes keretek között dolgoztunk az alkotó-fejlesztő meseterápia módszerével. Ez idő alatt egy végtelenül szorongó, tagadó/elhallgató, később kissé agresszívbe forduló kislányból kinőtte magát egy önmagát elfogadni tudó, sőt, megkockáztatom, hogy szerető, talpraesett, asszertív, szociális kis lénnyé, aki megőrizte saját legbelső gyökereit, és egyben meghaladta azokat.

Akit ennek a diszlexiás, diszgráfiás kislánynak az egyéni meseterápiás ...

Talán csábító a cím, de rögtön spoilerezek (hogy divatos kifejezéssel éljek): ez jókora  félreértés . Ugyanakkor az utóbbi időben annyiszor találkoztam ezzel a felvetéssel (sajnos még szakember "tollából" is), hogy időszerűnek tartom ennek a kérdéskörnek a tisztázását...

A teljes cikk itt olvasható el:

https://www.diszterapia.hu/l/a-diszlexianak-psziches-oka-lenne/

Nagyszerű fordulattal zárult az előző találkozásunk a 11 éves kis diszesemmel (lásd itt: https://diszlexia.blog.hu/2023/03/20/diszlexias_diszgrafias_gyermekek_meseterapiajanak_tanulsagai_469 ), izgalommal vártam a folytatást. A támadó- és védőállás átismétlése után jöhettek az ujjbábok: most én kerültem védekező, ő pedig támadó helyzetbe. Egy kutyus támadta a nyuszit, cseppet sem arrogáns hangszínnel, inkább visszafogott tényközlés módjára: „Vigyázz, mert megeszem az összes répádat!” (Mit ne mondjak, magamról is tudnék mit mesélni, hogyan „álltam a sarat” a nyuszi bőrébe bújva, majd azután később is… Hát, komoly önismereti munka volt nekem is, az biztos!;) Ezután ismét cseréltünk. Egyszer ő volt a támadó, én a ...

Mitagadás, volt egy kis izgalom bennem is a múlt heti meseterápiás foglalkozás után: vajon beleragadunk-e az elhárításba (és meddig), vagy épp a múltkori történéseknek köszönhetően sikerül majd túllendülnünk rajta? Most akkor van probléma az iskolában, vagy nincs probléma? Át kell-e élni diszlexiásként megalázó helyzeteket, vagy á, dehogy…? Nem árulom el rögtön, akit érdekel, olvassa végig �.

A mosolygós megérkezés nyitott cserfességgel folytatódott, ahogy bekuckóztunk a megszokott kis szobánkba – mintha egy héttel korábban nem is ugyanezt a kislányt láttam volna… Az előre kikészített kis ujjbábok máris elnyerték a tetszését. Hát játsszunk! Szerinted milyen szupertulajdonságuk van ezeknek az állatoknak? Tőle ...

Uhh, egy kőkemény foglalkozáson vagyunk túl. Kaptam egy jókora indulatáttételes 60 percet, és most kihúzom magam, mert valójában ez egy fontos mérföldkő lehet a diszterápiás kapcsolatunkban a 11 éves kis tanítványommal.

Szóval, én a múltkori lélekmesék után – hogy stílusos legyek – nagyon lelkesen vártam ezt a kislányt. Mindjárt meg is kérdeztem, nos, hogy van a lélekmadara, milyen fiókokat nyitogatott ki az elmúlt egy hétben, amióta nem találkoztunk. És innen kezdődött a bekeményítés: sehogy nincs a madár, semmilyen fiókot nem nyitogatott, és úgy egyáltalán, semmikor semmi sem történt – mindez a foglalkozás java részére jellemző kommunikációs stílus volt, amilyennek őt még azelőtt sohasem láttam. Már az ajtóban ...