Korábban írtam már arról, hogy a diszlexiának/diszgráfiának gyakori viselkedéses következménye lehet a szorongás (l. itt: https://www.diszterapia.hu/l/diszlexia-es-viselkedeszavar/). Figyelem! A szorongás sokféle további viselkedésbeli anomáliát vonhat maga után! Nagyon fontos, hogy itt most egyik esetben sem az idegrendszer éretlenségéről van szó, hanem egy következményről: méghozzá a tanulási kudarcok okozta viselkedészavarokról. Ezek a gyerekek az állandó iskolai stresszre, illetve sikertelenségük külső (akár a pedagógustól, akár a diáktársaktól, akár a családtól érkező) visszajelzéseire reagálnak olyan tartós tünetekkel, mint pl. agresszivitás, dacosság, hiszti, sok felesleges beszéd, bohóckodás, a feladatok megtagadása, hazudozás - és még sorolhatnánk. Ezekből a viselkedésformákból kevesen mondanák meg, hogy a gyerek a háttérben valójában szorong. Gyakorlatilag menekül a sorozatos, számára megalázó helyzetekből. Csakhogy ehhez ilyen destruktív utakat választ - egyszerűen azért, mert önerejéből ennyire képes.

Második éve dolgozom egy most 5. osztályos kislánnyal, aki fél évig a mesés-balettos foglalkozásaimon, fél évig szövegértés-fejlesztésen vett részt, januártól pedig tapasztalataim, szakmai meglátásom és a szülőkkel, valamint a kislánnyal történt közös megegyezés alapján meseterápiára jár hozzám. Kitűzött célunk az iskolai szorongásának oldása, az önismeretének bővítése, az önértékelésének, önbecsülésének és önbizalmának erősítése révén. Mindezeken keresztül várjuk majd a tanulási teljesítményének javulását is. A következőkben lépésről lépésre bemutatom, hogyan működnek ezek a meseterápiás foglalkozások, milyen haszna származhat belőle egy diszlexiás, diszgráfiás - viselkedészavaros - gyermeknek.

A kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/997406648702886588/ 

Amit az adott esetről tudni érdemes: egy magas intellektusú, értelmes gyermekről van szó, aki jó családból származik (volt és van sok mesehallgatás, együtt játszás, közös beszélgetések, időben megkapott fejlesztések...). Kora gyermekkori nyelvi és mozgásfejlődésében nem volt elmaradás (megkésettség). A sportban kezdettől fogva kiválóan teljesít. Éles eszű, kreatív gondolkodású, zseniális a verbális memóriája. Nincs beszédfeldolgozási zavara (ez fontos!), jó, mi több, magas színvonalú a kommunikációs készsége (szókincse bő, szóbeli kifejezéskultúrája figyelemreméltó). Illedelmes, tisztelettudó gyermek. Érzelmileg is intelligens, jók a szociális készségei (közösségbe be tud illeszkedni, vannak barátai, sőt, a rászorulókat szívesen támogatja). Nem annyira az olvasással, főleg az írással és a helyesírással vannak problémái, újabban pedig a kötelező idegen nyelv (angol) írásszabályainak elsajátításával. Kezdeti iskolaéveit BTMN-besorolással, diszgráfia-gyanúval élte, integrált iskolában/osztályban, kevés pedagógiai segítséggel, inkább gyakori elmarasztalással, sok negatív élménnyel. Jelenlegi szakszolgálati felülvizsgálatának eredményeként diszlexia diagnózis kérelmével küldték a megyei bizottsághoz. A magam részéről (amennyit a vizsgálat körülményeiről a szülőtől megtudtam) mélyen sérelmezem az egész procedúrát és annak kimenetelét: írástechnikája, helyesírási nehézségei szóba sem kerültek, holott láthatólag (és iskolai teljesítménye alapján is) a legnagyobb problémát ez a két terület okozza számára. Így viszont most nagy valószínűséggel kap egy olyan diagnózist, ami nem sokat, vagy inkább semmit sem segít majd rajta. Diszgráfiával, diszortográfiával (utóbbi speciálisan a helyesírási készség zavarát jelenti - igen, ilyen is van...) kaphatna felmentést a helyesírás osztályozása alól (ami az igazi mumus neki), és feltételezhetően az idegen nyelv számonkérési módja is testre szabottá válhatna számára. Így azonban ki tudja, hogyan folytatódik a kálváriája... Jelenleg már annyira szorong az iskolában ezektől a teljesítményhelyzetektől, hogy vagy leblokkol, vagy olyan közönyössé válik, hogy inkább kéri az egyesét, csak ne macerálják tovább. Ilyen előzményekkel és előismeretekkel javasoltam tehát a gyermek problémájának lelki oldalról történő megközelítését, további pedagógiai segítését, támogatását, amivel ők teljes mértékben egyetértettek. Azt remélem, hogy a láthatólag elég jó bizalmi kapcsolatunkban a meseterápiás módszer segítségével sikerül megismertetnem ezzel a kislánnyal a saját magában meglévő gazdag kincstárat, amivel majd megtalálja a módját annak, hogyan vegye előbb az iskola, később az élet akadályait, s hogyan váljon mindeközben belőle egy magabiztos, sikeres ember.

Az első foglalkozáson minden gyermekkel elkészítjük a saját önismereti mesekártyáját, abban a formában, ahogyan azt annakidején az alkotó-fejlesztő meseterápiás képződésem során Boldizsár Ildikótól elsajátítottam. Ezt egy roppant hasznos eszköznek tartom: magának a gyermeknek önismereti tükörként szolgálhat, számomra pedig megadja azokat az alapinformációkat, amelyeket ő a maga nyelvén esetleg még nem tud elmondani, pedig innen érdemes elindítani a terápiát. Mit értek az alatt, hogy a maga nyelvén még nem tudja elmondani (a problémáját)? Ennek többféle oka lehet: esetleg az, hogy bonyolult érzelmeket nyelvileg nagyon nehéz kifejezni még nekünk, felnőtteknek is. Vagy, bár meg tudná ugyan fogalmazni a válaszait, érzelmileg még képtelen ezekről beszélni (ebbe a csoportba tartozik az én kis tanítványom is). De az is előfordulhat, hogy még azonosítania sem sikerült, mitől is érzi magát rosszul - de rosszul van, rossz neki, és erre (jobb híján) mindenféle specifikus testi-lelki tünetekkel reagál. Nos, a mesekártya éppen arra alkalmas, hogy a szimbólumok nyelvén, képi úton szóljon hozzánk, és mutasson nekünk olykor meglepő dolgokat - magunkról. De persze itt nem fogunk megállni, mert a mesék nemcsak belenézni segítenek a tükörbe, de vándorútra is hívnak minket, sőt, kísérnek. Segítenek szembenézni saját "sárkányainkkal", miközben megmutatják, milyen eszközök vannak a kezünkben a jelenlegi akadályaink leküzdéséhez (ha úgy tetszik: kinek mi a speciális varázspálcája, varázsigéje, repülő szőnyege, vagy akár van-e neki tündér keresztanyja...). 

Ha érdekelnek egy ilyen "diszes" vándorútnak a tanulságai, tarts velem a cikksorozat következő részében is!