Van egy fiatal felnőtt tanítványom is, akivel kb. 3 hónapja dolgozunk együtt. Azért keresett meg, mert a munkahelyén/munkakörében gyakran megnehezíti az életét a diszlexiája és a helyesírási nehézségei. A napokban az alábbi visszajelzést kaptam tőle: 

"Észrevettem magamon a fejlődést, sőt főnököm is. :D (mondanom se kell nagyon jól esett). Szeretne ebben támogatni, anyagilag is. Szeretném kérni, hogy a számlákat a továbbiakban..." (itt leírva, hogy hová küldjem).  

Nagyon örülök, és további sikeres előrehaladást kívánok! �

Az integratív diszlexia-terápiás foglalkozások nemcsak az olvasás- és írás-, hanem a helyesírási készség fejlesztéséhez is tág teret adnak. Az alábbiakban néhány példán keresztül bemutatom, hogyan valósítom ezt meg az elektronikus írástechnika foglalkozásokon:

A legegyszerűbb, mondhatni magától értetődő terepet maguk a szógyakorlatok nyújtják. A foglalkozásokon általában két-két, illetve egy-egy szót írunk felváltva, hangosan betűzve egy soron keresztül, majd az adott sort még egyszer vagy kétszer megismételjük. (A tanulás későbbi fázisában már olyan sorokat szoktam összeállítani, ahol ugyanaz a szótő ismétlődik, de különböző toldalékokkal ellátva.) Ezáltal ugyanazt a szóképet rengetegszer látják a tanulók, így, ha bárhol és bármikor le kell majd írniuk, eszükbe sem fog jutni másképp írni, mint ahogy már a másolandó szövegekből megszokták.

Az integratív diszlexia-terápia szóanyagát (és mondatpéldáit is) magam állítottam össze. A betűtanítási sorrenden nem változtattam a "sima" elektronikus írástechnika módszertanához képest (hiszen ez több évtizedes tapasztalatokon nyugvó, jól átgondolt haladási irány), ám az egyes leckék szókészletét igyekeztem úgymond "disz"-specifikusan megválogatni és variálni.

Amikor egy adott betűvel foglalkozunk, részben a magyar nyelvben leggyakrabban használt szópéldákat szoktam gyakoroltatni (ebben segítenek a mindenkori szóstatisztikai adatok), másrészt kimondottan kitérek azokra a típushibákra, amelyeket az emberek zöme elkövet (elég, ha csak a legnépszerűbb közösségi oldal nyilvános bejegyzéseiből indulunk ki...). Ezeket a problémákat először mindig megbeszéljük, tisztázzuk a szavak jelentését, mondatba foglaljuk őket, és aztán jöhet a gyakorlás.

A 7. foglalkozáson például a vesszővel ismerkedünk. Nagyszerű gyakorlat lehet, ha mondatokat olvasok, és a tanulóknak annyi vesszőt kell ütniük (természetesen szabályos ujjtechnikával), ahány helyen tagolást éreztek az én hangsúlyozásom, a mondat dallamszerkezete, értelme... alapján. A legjellemzőbb vesszőhasználati példákat szoktam hozni. Ez remek beszédészlelést fejlesztő feladat is egyben.

Kritikus kérdés a magyar nyelvben a hosszú-rövid hangpárok közötti választás, hiszen nálunk jelentésmegkülönböztető szereppel is bírhat, ha egy szóalakot pl. nem rövid, hanem hosszú magán- vagy mássalhangzóval ejtünk/írunk (tehát: nemcsak helyesírási a kérdés, messzemenően túlmutat azon). Így például az á betűs leckénél megkülönböztetjük az ál és az áll szavakat, a p betűs leckénél az ép és az épp szavakat... Amikor már a g betűt is megtanuljuk, első dolgom leíratni a mindig szót, rövid i-vel, természetesen. Az u betűs leckénél mondatokat alkotunk az áru és az árú szóval, ahogyan a fiúk és a fiuk szavakkal is.

A t és n betűk megtanulásával jöhet az angoltanár, egy szóba írva, és megkülönböztetve az angol tanártól.

A h betűs lecke lehetőséget ad a teljes hasonulás átgondolására (méhvel, de potrohhal...).

Az ő betűnél mindenképp leírjuk a hétről hétre szókapcsolatot, megindokolva a különírás szabályát. A kötőjelnél majd ikerszavakat gyűjtünk, illetve itt is adódik lehetőség az összetett szavak helyesírásának átgondolására. Már nemcsak helyesírási, hanem szövegszerkesztési ismeret is a kis kötőjel és a nagy gondolatjel megkülönböztetése egymástól, természetesen szintén megfelelő szó- és mondatpéldákkal alátámasztva.

Az a meglátásom, hogy így, minden foglalkozáson csak egy-két kritikus mozzanatot kiemelve sokkal jobban rögzülnek a helyesírási ismeretek a tanulókban. Főleg, ha valamilyen vicces környezetbe helyezzük a problémát, közösen elnevetgélünk rajta, majd pedig ezerszer is leírjuk (hangosan betűzve, jól artikuláltan!) a példaanyagot, immár helyesen. Legközelebb, ha hasonló típusú nyelvi anyag kerül eléjük, eszükbe jut a foglalkozásokon átélt emlék, és megfelelően tudják megválasztani a szükséges írásformát.

Ilyen "apróságokon" keresztül (is) működnek a "nagy varázslatok" az integratív diszterápiában �.