A diszlexiának pszichés oka lenne?
Talán csábító a cím, de rögtön spoilerezek (hogy divatos kifejezéssel éljek): ez jókora félreértés. Ugyanakkor az utóbbi időben annyiszor találkoztam ezzel a felvetéssel (sajnos még szakember "tollából" is), hogy időszerűnek tartom ennek a kérdéskörnek a tisztázását...
Épp a tegnapi nap folyamán tartottam egy előadást a megyénkbeli pedagógiai szakszolgálat szervezésében pszichológus és logopédus szakembereknek az integratív diszlexia-terápiáról, mint komplex, holisztius szemléletű fejlesztési lehetőségről, és itt is kitértem az oki háttér tisztázására, illetőleg a pszichés vonatkozásokra. Ezúton is köszönöm szépen Gincsainé Nagy Juditnak, hogy lehetőséget kaptam erre a bemutatkozásra, a résztvevőknek pedig, hogy ilyen szép számmal megtiszteltek jelenlétükkel és figyelmükkel!
Amit itt, a honlapomon is fontosnak tartok közzétenni az elhangzottakból, a következő:
2. Diszlexiás gyermekekkel végzett funkcionális MRI-vizsgálatok mutatják (ezek olyan vizsgálatok, amikor olvasás közben a műszerrel figyelik, mely agyterületeken van idegsejti aktivitás), hogy bizonyos agyterületek, amelyek az olvasási folyamatban vesznek részt, diszlexiásoknál túlműködnek, mások viszont alulműködnek. Ezeket a működésbeli eltéréseket azonban jól lehet kezelni a fonológiai tudatosság fejlesztését célzó komplex feladatokkal (mint amilyen az integratív diszterápia is), és ennek következtében még a diszlexiás agy is van olyan rugalmas (ezt nevezzük agyi/idegrendszeri plaszticitásnak), hogy képes megváltoztatni önmagát (tehát a diszesek sincsenek "elkapálva" egy életre) - erre, ismétlem, műszeres bizonyítékok állnak rendelkezésre.
3. Hogy jön ide akkor a psziché? Egyesek azt mondják, hogy a diszlexiának ez az egyik típusa (amiről idáig írtam, a fejlődési diszlexia), de a másik típus, az ún. szerzett diszlexia pszichés okok folytán alakul ki. Nem! Definíciószerűen a szerzett diszlexia azt jelenti, hogy valaki jól tud olvasni (/írni), ám egy későbbi életkorban valamilyen agyi incidens következtében megsérül ez a képessége, s diszlexiás tüneteket kezd mutatni. (Ajánlott irodalom: Pléh Csaba és mtsai szerk.: Kognitív idegtudomány, 2003 - ahol az említett fMRI-felvételek is megtekinthetők).
4. Még egyszer: hogy jön ide akkor a psziché? Úgy, hogy a diszlexiás (és egyéb diszes) gyerekek óriási lelki terheket cipelnek. Rettentő sok gúnynak, bántalmazásnak vannak kitéve nap mint nap: akár a család, akár az iskolatársak, akár a pedagógusok részéről. S mint tudjuk: a környezeti behatások (pszichés behatások) bármin ronthatnak vagy javíthatnak, így az érintett gyerekek tanulási teljesítményén (és magatartásán, viselkedésén...) is. Sajnos azonban manapság egyre inkább azt látom, hogy csak rontanak. Pedig: javíthatnának is...
A tegnapi előadásomon beszéltem azokról a tapasztalataimról, amelyek során végigéltem mindezt az én tanítványaimmal. Az egyik logopédus kolléganő utána úgy reagált, hogy a történeteimet hallva a könnyei is kijöttek. Addig örülök, amíg ezek boldogságkönnyek ;) És amíg van erőm, igyekszem minél több fórumon megosztani másokkal is az ismereteimet. Vegyétek-vigyétek! 💝
